travelling without moving

ültünk kerryvel a wendysben, olcsó ebéd, kóla, mint két igazi bennszülött. és akkor megjelent, egy zombie-movieból, talán még a szája szélén is csorgott valami. állt az ajtóban egy darabig, szabályos harciüvöltés után megindult, de inkább csoszogott, mint egy 40kilós zsák, amit káromkodva végigrugdosnak a sikátoron.
felém, persze.
kezemben szendvics, előttem krumpli műanyagtálban, harapásom lelassult. megállt, hörgött vmit, ujjával az asztal felé böködött - "krumplit akarok és békén foglak hagyni".
kérdően felé nyújtottam egy szálat - nem szánalomból, inkább mintha kezet nyújtanék, keresvén a közös hangot. és tűnt úgy, hogy működik: nyammogni kezdett, én pedig vártam a hatást. felemelte a tál krumplit, böfögött egyet, megfordult, majd hörögve, a tál krumplival és persze csoszogva távozott. és én még majdnem örültem is neki.

és annyi ilyen őrült helyzet van. ez mondjuk különösen nagy nap volt: azon a délutánon láttam joaquin phoenix-et a pokol konyhájában.
mit láttam, szembejött.
a 9th/45th sarkán, a semmiből. lélegzett, meg minden - szakadt farmer, fehér póló, napszemüveg, valami levis-forgatásról tarthatott hazafelé. ő volt, semmi kétség, turista arcokon is látni döbbenet, és hát a jellegzetes kemény vonások. aztán felvilágosítottak, hogy (erre,) a theatre districtben nem akkora bumm az ilyesmi. meg hogy nézd, arra lakik a kevinbékön.

fura de logikus, és ebben muszáj korrigálnom magam: az emberekről, az attitűdről kicsit sem lehet általánosságban beszélni. egyik nap a metrón HIVpositive homeless mesélte el történetét, és mindenki boldogan tette a kalapba az aprót. másnap három nádszálvékonyra fogyott srác adott rögtönzött tamtamkoncertet, és le se sz.rta senki. van, hogy kész koncert zajlik a subway areaban, gitár, hangosítás, spontán publikum, máskor egész artistacsoport tart kiselőadást. van akit leugatnak, más óriáspartyt csap és gazdagon távozik. ha lenne időm, erőm, írnék egy tanulmányt a new york subway társadalmi valóságáról, mert még egy ilyen állatkert tényleg nincs a világon.

túl az ilyen napi élményeken - kezd beállni az életritmus. hétköznap 5ig suli, délelőtt theory, délután forgatás. elég fárasztó, a city meg önmagában (főleg fizikailag) az. esténként egy-egy bagel-vacsi, mozi, meeting haverokkal és még mindig nem sikerült minden előzetesen tervezett találkozót összehoznom (ha minden igaz, kedden bartos imivel végre összejön). egy-két sör little italy/sohoban max, hétközi bulizás nemigazán fér bele, tök okból sem.

hétvége azért más.
pénteken kolumbiai spanokkal (emilio, melisa) megvolt az első dobbantás: chemical brothers, hammerstein ballroom.
és ezek még mindig nem tudnak sz.r bulit csinálni.
ez a 34. utca, a 8th és 9th avenue között midtown legforgalmasabb környéke. jegyüzérek gátlás nélkül pusmognak, seftelnek a rendőrök előtt - lászik hogy nem ez a legnagyobb gond a város életében. cigizni nem lehet, de a küzdőtéren azért szaladgálnak illatok - fél10kor kezdés, éjfélkor már ürül a terem, semmi after, semmi ráadás, mindenki ment tovább bulizni (chemical másnap még brooklynban tolt egy szabadtéri bulit, oda kellett volna menni.)

tegnap megint brooklynban jártam. lakshmival (andi indiai bnője) és barátaival bejártuk williamsburg északi részét, megvolt az első steak, plusz olcsó bor greenpointnál (borban nem erősek). felugrottunk egy-két sráchoz, és végérvényesen meggyőződtem arról, hogy new yorkban szinte senkinek nincs saját lakása, még az én "tulajom" is bérli csak. aki öt éve itt él, az is bérel - folyamatos a vándorlás, néha már csak az experience kedvéért is. próbálgattuk a bárokat a bedford avenuen, literes sörök, hajnalban az east river partjáról bámultuk manhattant és a williamsburg-hidat.

a héten megvolt az első focaedzés is pier40-nál: kínaitól kezdve olaszon át albánig mindenki ott volt, aki nem itt született. óriás füves pályák a Hudson-river 40es mólóján, elképesztő hely. vasárnaponként mindenképp edzünk majd, meccsek körül most zűr van. úgy fest, lakotársam pierre csapatába is beférek, úgyhogy meglesz a heti két adag. ment a játék, nem vallottam szégyent (Budapest néven szólítottak és nem volt puskasozás)

nem könnyű ez a blog-ügy, rutinom meg nincs. túl széttörve nem lehet, ahhoz túl sok az anyag. így viszont ilyen hosszú lesz, és bőven lenne még mit, csak nem tudom hogyan. voltunk csoportostul guggenheimbe, és teljesen bepörögtem tőle, pedig khm nem vagyok egy múzeumőrült. ezt pl. nehéz nem semmitmondóan átadni (bezzeg a japán turistáknak nem para, minden képet, szobrot négy helyről lefotóznak és utána még képeslapon, vagy bögrén is megveszik)

juteszembe szereztem kölcsön gépet, csináltam is már képeket és töltöm is fel napokon belül (és akkor leveszem a soon címkét). magamról persze nem készült, hátha pár hétig még el tudom hitetni mindenkivel, hogy tényleg itt vagyok, és nem valahol vidéken, budaházyként bújkálva szervezem a gárda országos turnéját.

juicy setup

Beköltöztem és netem is van – most mégis starbucksban ülök, broadway. Hó elején előfizettem egy hónapra - a szállodában pénzért sem lehetett rendes netet kapni - akkor még nem tudtam hogy az egész central parkban ingyen wifi van, pedig egy hete még tényleg 35 fok volt. Itt 30dolcsiért vesztegetik egy hónapra – cserébe minden sarkon van starbucks, ötször annyi, mint mcdonalds. Starbucks lenni amúgy részben zsidó maffia cionista szárnyának kezében, bár ezt egy brooklyni muszlim nőcitől hallottam, ráadásul magyarul. Mindenesetre csak itt szabad kávét inni, tisztelet a kevés kivételnek.

manhattant próbálom kiismerni, és meglepően jól állok – a szerelem mégis brooklyn, romkocsmák, arab kávézók, streetlife, sok fiatal költözik ki williamsburgbe. Queens elég semmilyen (vagy ha valamilyen, akkor irdatlan nagy), oda, egész pontosan az astoriához járok majd vasárnaponként focizni, new york select soccer league, 10 csapat, 2x30 perc. Hétvégén kezdünk. new jerseyben még nem voltam, bronxba meg majd ha már nagyon laza leszek.

Próbálhatnék átadni valamit a város mindennapjaiból, de elég esélytelennek érzem a dolgot. közhelyeket tudok. A mosoda kínai, a taxis arab, a rendőr többnyire fehér. a város bármely pontján, minden jel és előzmény nélkül (persze néha azzal együtt) olyan büdös bír lenni, mint egy motaba sújtotta majomketrecben. mellékutcák mentén, méter magasan tornyosulnak szemeteszsákok, megfáradt kínaiak lapátolnak allyoucaneat maradékokat, utcazenészek, hajléktalanok várják a messiást. Két utcával odébb rikitózöld liget, park, kisgyerekek, oxigén.

Én uptown lakom, a columbiától és harlemtől délre, upper west side, central park és riverside között. Ezen a szakaszán, és persze ilyenkor zöldell a broadway. Super hely, főleg napközben nagy az élet. Este inkább east village, soho, union square – több a fiatal, több a bár, olcsóbb a sör - ami amúgy irdatlan drága (5dollár alatt sehol nem kapsz italt. Semmit. 20% tippet pedig mindenhol elvárnak). És arra nem áll meg az élet soha.
Dohányozni sem érdemes, 7 dollár alatt nem kapni cigit, kicsi a választék, ami van, az viszont sz.r (csak a camel szívható).

a subway éjjelnappal elkattog. safety nightlife. rengeteg a rendőr. a bő nyolcmilliós lakosságra (9/11 óta) nagyjából kétszáz-, kétszázhúszezer jut. Minden nagyobb téren, metróállomásnál, játszótéren posztolnak – jó fejek amúgy, imádnak flegmázni a gps-ükkel és többnyire tényleg olyan ostoba fejük van, mint a T.J. Hookerben.

Az emberekről általánosságban nehéz bármit – alig 1,8 millióan laknak manhattanben, de ennek háromszorosa is megfordul itt egy hét alatt (kituristáskodtam magam, ezt pl. a circle lines hajóúton hallottam).
Amit tudni lehet és ami egyedüliként mindenkiről elmondható, hogy imádja new yorkot. Még a legrosszabb sebhelyes arcú puerto ricoi is. Kicsit, mint a Sziget – mintha maga a város, a hely lenne a happening, az alkalom. nem akarja itt leélni az életét, de mindenki akar egy nagy, zsíros szeletet. És ahogy alkalmakkor szokás, kedves, mosolyog, kérdez, hátbaver, howyadoin. tömeg és néha iszonyat – de egyszerűen imádok az utcán lenni, perceket eldumálni bárkivel, bárkivel, azt se tudom már miről. És tényleg érdekli, pedig tudja, úgyse lát soha többet.
Pár napja egy talponálló pizzaárus másodszor is visszakérdezett: ‚Man, I know you’re hungry, but where are ya from?‘ Szóval, mint mindenki, én is ugyanolyan fincsi zöldség vagyok ebben a nagy bogrács emberlevesben.

Nem akarom idelizálni, ez a mainstream – amibe viszont nagyon sok minden belefér. Külső kerületekben, belvárosi mellékutcákban vannak arcok, gangek, akik, amik mellett elsuhanni sem jó érzés. de eddig egy sörös üveget sem törtek el a fejemen. Bandákból a fekának öltözött óriáskínaiak a legviccesebbek, mackós járás, talpig fubu, óriásfux.

mai nap storyja nagyon vicces. ebédszünetben szokás szerint elkóvályogtam, az 8th avenue magasságában nagy füstre lettem figyelmes. Le is zárták a 43. utca ide eső szakaszát – mint kiderült, kigyulladt egy hotdogárus. Mármint a kocsija. Szegény. A vicc az egészben, hogy állandóan odaégetik a hurkát, amitől iszonyat büdös tud lenni egy egész utcaszakaszon. Remélem ebből tanul a hotdogárustársadalom. Persze három óriástúzoltóautó egyből ott villogott a helyszínen. New York annyiszor porráégett már, hogy ha kigyullad egy gyufásdoboz, 3 tűzoltóstáb 2 percen belül ott van.

Kicsit turistás, ájulós entrée lett ez - ez van, nagy flash az egész. teszek majd ide több personal dolgot, barátokról, élményekről, egyelőre még nagyon zűrös minden; befogadni sem bírom, nemhogy továbbpasszolni. pár benyomást muszáj volt leírnom, mielőtt elszáll. commentezzetek, irjatok továbbra is mailt, fogok válszolni promise.

Ja és ma láttam – két kismama tolta – egy hat férőhelyes babakocsit. Telt ház volt! Wow!