bszhtm

akik még esetleg idetévednének.
minimálisra csökkent az esélye annak, hogy visszatérjek. bár az első hírek és kivizsgálások még jó eredményt hoztak - attól, hogy nagy valószínűséggel se tuberkulózisom se sarkoidózisom nincs, a februári controllCT előtt semmi sem biztos. a remélhetőleg pszichoszomatikus tüneteim a nyugtatók ellenére állandósultak - a részletekbe inkább bele se megyek.

januárra kaptam PA állást a filmpositive-nél, ami talán leköti a figyelmemet és segít transzformálni az energiákat, és küzdöm azért, hogy az iskolától némi kárpótlást, egy következő évi ösztöndíj lehetőségét megkapjam. vissza kell mennem, és oda kell visszamennem - itt több okból sincs maradásom. és ha végre lediplomázom, remélhetőleg nem is lesz már miért.

itt most bezárok, szorítsatok. mindenkinek köszönet a korábbi commentekért

the host you've reached is

temporarily unavailable.


back to budapest, egészségügyi okok. a helyzet nem örömteli, pont amennyire drámai sem - úgyhogy drukkolni épp annyira lehet, amennyire aggódni nem érdemes. szerencsére a szponzorok, a stáb és az immunrendszer gőzerővel, a nap 24 órájában fáradozik azon, hogy januártól újra New York-ból mondhassam a tutit. suli miatt kicsit necces a helyzet, de arra sajnos több okból is kevés az esély, hogy ünnepek előtt visszatérjek.
coming soon!

mezzanine

pénteken magyar-indonéz muszlim ismerősömmel, Sandrával és nagyon helyes barátnőivel ettünk egy libanoni helyen, életem egyik legjobb kajálása volt, pedig erős a mezőny. ha Tomi itt lenne, csak oda járna szerájozni. queens egyébként is tanulmány, nincsenek amerikaiak. itt egyik oldalt marokkói, a másikon libanoni, egyiptomi közösség, sisák és gyanakvó arabok füstölnek járda mentén. a külvárosi negyedek az évtizedek során szépen le lettek osztva. Astoria többnyire az araboké, görögöké, Howard Beach, Middle Village az olasz mag, Brooklynban mindenki tudja, merre nem illik fehérként sétálgatni, ahogy Brighton Beach sem ajánlott, ha nem beszéled az oroszt. képek most nem készültek, úgyhogy alibikkel színesítek.

pierre-ék nemrég vettek egy kisteknőst chinatownban, édes teremtés volt, sose láttam hasonlót. kis terráriumban szaladgált, de a lakásban is otthonosan mozgott. 4-5 dollár lehetett, és centiben se több. sajnos a múltidő indokolt. szombaton, a skót-olasz közben jött a hír, hogy valahol - francia spanok, méretes lakás - eltűnt a teknős. ma pedig, hogy megvan - elbújt a radiátor mögé, amit viszont seba napközben maxra csavart, mert hideg van. megszáradt a teknős, koraeste el is temettük :(
Kenannal, marokkói srácnál néztük a második félidőt, upper east sideon, miután az összes drukkerkocsmát megtöltötték a skót parasztok. pedig megnéztem volna a fejüket az utolsó percben. kóválygunk harlemben, a marokkói srác local face, úgyhogy bejárjuk a hírhedt 125. utcát is. apollo theatre, jacko és asszem stevie wonder is innen indult. ennek az utcának lelke van. kirakatban fonják a rasztát, bazárok egymás nyakán, nyomorviskók, streetball, betondzsungel. keveset voltunk, siettem, visszatérek. mert

délután iványi marcit szedem össze a grand centralon, lecucc, fred's burger classic, aztán chriséknél, egy üveg jamesonnal kezdődik minden. nagyon berúgunk. ott még chris jár az élen.
nyolcan, két taxival indítunk, szokásos, lower east side felé. jay megint előhúz pár ismeretlen bárt a tarsolyból, újabb arcok csapódnak, többnyire butler college, chicago. chrissel végig sírunk a nevetéstől, és már azt se tudjuk min. marci minden bárban talál vmi szőkét, de pont mire, addigra megyünk tovább. aztán a negyedik állomásnál - már midtown - marci a nem meglepő "azt az utolsó whiskeyt nem kellett volna" jelszóval kidől, még épp sikerül valahogy hazavergődni.
reggel termetes omlettel rakjuk helyre magunkat és már búcsúzunk is - délután playoff , kettőt lövök, 3-0-al jutunk tovább majd óriási ünnepi estebéd a szokásos kínainál. 9en vagyunk 7 országból, jó velük, és közéjük tartozni, nagyon. hazafelé olyat látunk, hogy bikepolo, amiről eddig (7 országból) senki nem tudta, hogy létezik. mindenki bringán, ütő a kézben, kapuk, labda. elég komikus látvány, a kilépő csatár saját kerekébe bombázza az üreskapus ziccert.
libby már túl. folyamatosan borzalmas barátnőket cipeli haza. az még ok, viszont hét elején hajnali 1 körül részegen, kérdés nélkül jött be a szobámba, ült le az ágyámra és borízű hangon, a kövektező:
szerinted mi hogy kommunikálnánk, ha nem tudnánk beszélni? milyen lenne a testbeszédünk?
nem mondom, hogy az egyébként vicces benjamin ideális lakótársnak ígérkezik, magyaráz, be nem áll, leginkább egy végtelenségig pörgő búgócsigához hasonlít. de ez már sok, napról napra több. bírtalak, de most már legyen december és menj szépen haza illinois-ba, libby.

vasárnap este úgy volt, végre egy nyugis mozi, végül délbronxban, jumanjinál kötünk ki will-el, ahol szekrény méretű fekák csocsóbajnoksága zajlik. félve szállunk be és hozzuk az európai stílust. olyan füst van, hogy vágni se lehet, szinte torzul tőle a hiphop. időben eljövünk, másnap hosszú nap és hálaadás előtt rengeteg a munka. komolyan elgondolkodtam, hogy dokumentumfilmet csinálok thesisfilmnek. túl sok indok szól mellette, majd kifejtem, ha végleges a döntés - ricoval azért már lebeszéltem egy meetinget.

jumanjitól, bronxból szigorúan csak taxival. a nyakig tetovált feka taxis negyven blokkon keresztül magyaráz, egy mondatban kb. négyszer szerepel a 'pussy' szó . térdét csapkodva, méteres karmozdulatokkal fejtegeti, hogy bünteti le a csaját, ha végre hazaér. nincsenek kétségeim. hátradőlök, homlokom az ablakon, will alszik. húsz fős banda jár örömtáncot spanish harlem déli határán, röhögő rendőrök pogácsáznak útszélen, életvidam nyugdijasok tábláznak a Morningside Park szélén, pedig celsiusban nem lehet több 4-5nél. tizenéves csajszik kézenfogva, énekelve éltetik a világ legjobb városát. vasárnap hajnali fél 1 van, és senki nem akar hazamenni.

family, writer's block and the magic city

strandpapucs vissza a sarokba, back from miami. család haza, laci vissza jégverembe, tomiék rendben liberty cityben, én meg a teraszon - New Yorkban továbbra sem hajlandó elkezdődni a tél. azért a strandolás után tegnap lefagyott a fülem az esti focin - viszont bali elhozta az ezeréves pumacipőt, a gólvágót, ami idők során lábamra forott. úgyhogy végre úgy dribliztem, ahogy elvárható: egy életre megtanulták, merre van Magyarország. mindeközben súlyos alkotói válság tombol, forg.könyv-vázlataim képzeletbeli lángokban.

eheti mentségem, hogy egy hétig itt volt család, és együtt repültünk a Magic Citybe. az különösen jó volt, még sose néztünk élő BL-meccset repülőgépen. anyumék hoztak egy szelet budapestet, kézből olvashattam a saját cikkemet, érkezett egy adag saját szagú ágynemű, és kaptam demokratát is, ráadásul elég erős kiadás: gárdaképekkel, színmagyar, pesti antiszemitizmussal. veráék küldtek magyarnarancs-kollekciót, kézzel írott levelet, annak külön nagyon örültem. szeretet érte.

suliztam, anyumék sightseeing, és este persze óriás zabálások mindenfelé, ismerősökkel. őrült jó újra velük. első este az igazi halloween-parade west village-ben, ahol sosem tudhatod, ki jelmezes és ki igazi transzvesztita. ilyen figurákat még sosem láttam, szürreális lények hömpölyögnek sugárutakon. balival élvezzük, végreújra együtt, útközben nagyon erős parókát intéz. később benjaminnal és haverjaival bulizunk, benji macintosht rendel, ami az egyik legfinomabb koktél amit valaha, aztán bali jetlag-el kidől, én másnap már a suliban kómázom.

pár nappal később lakshmival járjuk be downtownt és egy fodrászszalonból lett bárban whiskeyzünk, amíg bali be/ki nem dobja a türcsit. hétvégén felix da housecat midtown, vasárnap délután egy east village-i drukkerkocsmában, barca-drukkerek hada közepette nézzük a juve-intert. egyszerre 5 meccs élőben, a napfényen kívül bárki bejöhet. a vége 1-1, én vagyok az elégedettebb. bali vmelyik nap volt évfolyamtársába botlik a central parkban, az milyen? maraton van, 40.000 induló, több százezren a városban. legközelebb. másnap rangers-flyers: végre bunyó. végleg rápörögtem az nhl-re, balival együtt tombolunk. reneszánsz ez a hokimánia nekem, erre spórolok majd. a sebesség, ahogy a pakk koppan, ahogy 120 kilós testek plexire kenődnek, pár méterről, leírhatatlan audio-élmény.

főleg az atlétás tomival, marlboroval a seville kormánya mögött, miami tényleg vice city, képregény, rózsaszín, hupikék, rikítózöld cerkával satírozva. mintha pixelekből építették volna. angolul még a szállodában sem nagyon beszélnek - és ami itt összemosódik, ott egymáshoz sem ér. gazdagok, szegények és turisták,külön kasztok - és még mi magyarok panaszkodunk, hogy nincs igazi középosztály. fehér homok, pálmafák, csöves gringok, pénzescicák, négyméteres kidobók. gettó és luxusöböl, rosszarcú meszticek és a világ legdurvább felnijei.

szombat este bob sinclair, eric prydz és paul van dyk, különböző helyeken. egyikre sem jutunk be, az első után már nem is akarunk, épp elég jó a mozi. jövünk mi még ide úgyis. laci a reptéren guberált magának valami 300dolláros repjegyvócsert,so, lehet hogy pár héten belül újra ugyanitt. marta ma felajánlotta, hogy menjek hozzájuk bostonba, thanksgivingre, montrealba is mennék, ha megjönne a vizumom, vagy miami. itt nem maradok, úgyis mindenki hazahúz, mike meg kirúg, ki akarja adni az appartment. lenne ez a legnagyobb bajom.

cadillac nagyon erős. az automata váltón kívül gyakorlatilag semmi nem működik benne, ablaklehúzótól a csomagtartóig. korát hazudtolva mégis kirobbanó erőtől duzzad, bármerre gurul, nagy tisztelet övezi. ahogy miami dice írta, tekintélyt parancsol. hallandale nekem kicsit olyan, mint a balcsi déli part szezon előtt, békés, eldugott nyaralókörnyék. pompás rezidencia, kiváncsi vagyok tavaszra mi lesz belőle. akkora mosógép van, ekkorát new yorkban még nem láttak. tomi szobáját, meg a hűtőt látnotok kéne, de végülis képzelhetitek is. kóla van.

este részegedni, nappal strandolni megyünk a partra, rákot zabálunk, koktélozunk és mozi southbeachen. kultúrprogram nem jött szóba, viszont érthető mód volt vmi surreal abban, hogy anyummal, bátyámmal, tomival, sanyival és lacival novemberben, miamiban, félhalott aligátorokat dobálunk az everglades national parkban (mama nem dobált). érdemes nézegetni a picture galleryt, de facebookra laci még egy rakat képet feltolt, bátyám is biztos fog, ajánlott. tervben volt de sajnos abban is maradt egy jogging south beach partjainál, lacival ellustultuk ugyanis. elmaradt a baywatch.

back to reality. scriptem válságos állapotban, az idő hurokként szorul a nyaka, meg az enyém körül. gyakorlatilag egy hetem van, hogy kitaláljak valamit. szobám kaotikus, lépni nem lehet, és annyi dolgom lenne, hogy a blogba menekülök. kurva jó fejek vagytok, rengeteg levelet írtok, még ha kicsit több is a kérdő, mint kijelentő mondat. nagy szükségem van rá. szánalmas ígérgetésem a blog felpezsdítéséről újabb epizódhoz érkezett, de legalább jól meg fogtok lepődni, velem együtt.
közben tomiék msnen támadnak: east coast trip a terv karácsonyra. új verda, fel new yorkig, aztán vissza együtt végig a keleti parton: philly, boston, dc, orlando és nekem elég egy visszajegy az almáig. a benzinköltség nem vészes, sőt, és végre aktivizálnám a kamerát is. végülis van jogsija mindenkinek. minden jel szerint lesz még mesélnivaló.

friends

belekezdtünk. a 9. és a 42. sarkán, mindennek a közepén, egy 48. emeleti luxus-penthouseban, darabokra esett kolumbiai arcokkal inditottuk a halloweent, hüledeztünk és ittuk a gint. olyan volt a kilátás, a hely, mintha jockey ewing költözött volna new yorkba és whiskeyvel a kezében kacagva nézne ki az ablakon. valamiért mindenki transzvesztitának volt beöltözve. talán túl nagy királynak éreztük magunkat - mire a jelmezvásárlást követően rádöbbentünk, hogy szinte elfogyott a pénz. engem nem zavart - annyira jó volt kebelre ölelni Melákot, mintha gyerekkori plüssmacimat kaptam volna vissza.
úgyhogy- én tömeggyilkos, laci neo jelmezben - rusnya amerikai lányokkal részegedtünk east villageben, jöttek egymás után, többnyire ünnepi maszkban, gottseidank. másnap eső, kultúrprogram: museum of national history - pontosabban csak a hayden sphere, szinte a szomszédban van, egy őrületes digitális planetárium és asszem mindenkinek meg fogom mutatni, aki egy napnál tovább marad. kiváncsian várom, mikor unom meg. super hétvége volt.

amál viszont csak egy napig maradt, és most volt először, úgyhogy pörgettük is a dolgot. megmásztuk a rockefeller centert, a dakotánál felidéztük john lennon utolsó pillanatait és még kocsmázni is maradt időnk - igazi kansasi ivóban hallgattuk az egymás után fellépő, önjelölt counrty-virtuózokat, tényleg, mintha festményre vitték volna, alkonyattól pirkadatig. csapossal együtt lehettünk 20an a bárban, abból 10-en biztosan felléptek. leirhatatlan volt a hangulat.

itthon is megy az élet, mike, a főbérlő, nagy formában van, asszem becsajozott. ingyensör, vacsit főz, mosolyog, minden. kicsit háklis, nagyon amerikai, de bírom. akárki, és akárhányan aludhat itt, egy bő kétszemélyes lakást képzeljetek el, de aludtunk már itt öten is. csütörtökön elhúz 3 hétre, egy barátját kíséri el vietnámba, 'gyereket venni'.
megvolt első randim zsuzsannával, apparment-unk magyar takarítónőjével, aki valamikor 3 hónapra kijöt látogatóba, aztán már 10 éve itt él turistavízummal. nem is értem min parázom. otthon is erős a piac, de zsuzsanna érezhetően a nemzetközi mezőnyben edződött: őrületes tisztitást végzett, pedig lacival azért rendesen lelaktuk a kisszobát. libby lassan minden este részegen jön haza és kicsit mintha kezdene közeledni felém, ami nekem kicsit kellemetlen, neki meg nagyon rosszul áll. de kiköltözik ígyisúgyis, és bírom egyébként. viszont

megvan az új szobatárs! nem csaj, jobb! benjamin 21 éves babaarcú kölök, egy partyszervező cégben királykodik, egy éve van itt, és hát épphogy beengedik bárhova. ehhez képest mindent vág, chelseatől sohoig, minden héten ügyködik valahol. jó formának tűnik. holnap, halloween, és már intézte is a jót, modellparty, mi más

oda már balival, holnap jön anyummal, úgyhogy folytatódik a sightseeing trip. este keríteni kell neki is valami jelmezt, ami elég jó projectnek ígérkezik, és végre joggal hanyagolhatom kicsit a sulit is, sőt még az idő sem szarult el, laci vitte 'haza' a hideget is. azért majd valamikor postolunk balival is, hétfőn rangers-flyers, ha ott se lesz bunyó, soha többet nhl!

a mobilom leesett a negyedik emeleti teraszomról, a lehető leggagyibb nokiamodellről van szó. arcát, nyakát, bordáját, mindenét törte, a fél display halott, de működik és nagyon trendi. ja és ma - ezeket mindig kifogom - fogkrémet vettem a duane reade-ben és úgy hívták az eladót hogy Sam Sung!

longest post ever

Hát erőmnél csak időm van kevesebb és azt sem tudom beosztani. Nem lesz ez így jó, sűríteni fogok (már inkább rajtatok keresztül ígérem magamnak). szeretek írni, csak most a scriptet kell mindenek előtt és különben is: van, amit nem lehet képekben átadni. minden másra ott a Canon Powershot.
Őrületes időjárás uralkodik, napközben tavaszi meleg. Most kezdett kicsit hűvösödni, holnap Laci zsákban hozza Montrealból a hideget. szombaton óriási centralpark körúttal zártuk a hetet, Libbyvel, lakótárscsajszival, aki épp fotószalont nyit chicagoban, költözik is ki november végén. Mike, a főbérlő persze csak egy új csajszival hajlandó kitölteni az üresedő szobát, amit lelkesen támogatok - elvileg holnap mutat be Christinának. valamit biztos tud, egy délután alatt harmincan nézték meg a lakást és ő a fő esélyes.

central park talán az egyetlen hely az usában, amiről nem hazudnak a hollywoodi filmek. pure magic. mész és bámulsz. városi kölök létemre egész jó természetfotókat lőttem, úgyhogy erről inkább nem is írok. renegeteg új kép született.
az élmény teljességéhez persze kellett az is, hogy ájult másnapos legyek - amit pénteken chrisékkel elkövettünk, az tényleg minősíthetetlen volt. végtelen whiskeyzésé a pokol konyhájában, telitorokból, manchester indulótól zeng a 9th avenue. értem, miért nem lehet az utcán inni, elszabadulna a pokol.
intettünk két taxit - a miénk a klasszikus ford, turbános volt és csak németül beszélt. amellett, hogy az utcanevekről fogalmuk sincs, errefelé elég edzettek a taxisok - de amit ott benn műveltünk, már itt is soknak bizonyult. félúton lower east side felé turbános kirakott minket, mikoris szűnni nem akaró artikulátlan üvöltözéseket követően zeek megindult, hogy menetközben megmássza a yellowcabet. fél testével és valami tülkölővel lógott kifelé az ablakon. jogos volt a piros lap.

ő ott facsart arccal a bal szélen brandon, brandon lee, bár nem tudom, úgy írja-e, mint a nagy előd, vagy csak amolyan kínaiasan (li). zeek legalul, itt még tartja magát. egy olasz bárban, Luca Lounge-ban végezte. pedig ott csak kezdtünk, azzurri sálak, olasz pincércsajok között, westbalkános hangulat. legalább öt emberrel ismerkedtem meg teljesen spontán, pedig ebben sosem voltam jó. kétcsajjal, andreaval és daisyvel találkoztam is később, de persze józanon már nem voltak olyan vonzóak. és ott, a luca-ban a semmiből, összefutottunk bartos imivel - fél percig csak röhögtünk, hogy ilyen nincs. taxiba már nem mertünk ülni, gyalog mentünk greenwich-ig, ami azért combos. ott még mindig bárok tapossák egymást az utcán, hajnali sakkpartik parkokban, tömött erkélyek, streetartistok, kurvák minden harmadik kapualjnál. oh, the village, tényleg egész hétvégén ez megy. minden fiatal east village-ben keres szobát.

new york university, tisch school of arts, a varázslatos washington square-nél. ez itt a főépület. pestről ismerem sántha lászlót, rendezést tanít - találkoztunk múlt héten, kicsit körbevezetett. hát, olvadoztam.
igazi filmlaboratórium, saját produkciós cég és még klasszikus vágóterem is van, mindenki azon kezd. scorsese és jarmusch is innen indult, bár állítólag pont jarmusch utálta nagyon. persze bilibelóg: évi 30.000dollár, négy éven keresztül, HA benne vagy a 350-ben a 3000 jelentkező közül. azért jó volt csorgatni kicsit. este kocsmában ünnepeltük pierre szülinapját, vettem neki sakktáblát china-ban - vicces volt. kézbe vettem a táblát, már csomagolta is. nem alkudtam, csak mondtam hogy azért még ne. meg hogy körülnézek még kicsit. és végül 25 helyett 10ért vittem el.

csoporttársakkal kezdjük felfedezni az independent film mozikat. Kurt Cobain, About a son, ill. Darfur now, ezeket nagyon ajánlom. szemétség, de nem olcsóbb, mint bármi hollywoodi sz.r, drága a mozi. suliban minden héten kapunk jegyeket premierre, mondjuk azok közül eddig csak michael clayton volt élvezhető. dolgozgatunk is már, kiállításokon, galériákban forgatunk - én egyelőre ingyen, mert még nincs meg a vízumom. persze gyakorlat teszi, és még élvezem is.

némi fejtörést okoz halloween, pénzt nem vagyok hajlandó jelmezre költeni, pedig itt tényleg ciki ha nem veszel fel valamit. az egyetlen, aminek beöltözhetnék az egy igazi juventino, hát lehet, az is lesz. megérdemlik a srácok. óriás tökök mindenhol, halloween market, külön boltok nyíltak, remélem kis kópék is kopogtatnak majd, mint a deniszakomiszban (trick or treat?)

wilről mesélnék még. mint jumanjit, jay-éket, őt is pier40-s fociról ismerem, vidéki angol srác, teljesen úgy mozog, mint steven gerrard. igazi irányító. jumanjiékkal hershey'sben volt nagy csokievő verseny, nem neveztem, nem vagyok megszállott. juma majdnem kirakta az egészet, kicsit későn tűnt fel neki, hogy étcsokit zabál és abból azért megárt és sok.
will nyerte a fogadást, úgyhogy riksával mentünk focira, de előtte felugrottunk hozzá is.
neki bejött az élet, ő a san remo-ban lakik,
steve jobs-al, bruce willis-sel, ha épp erre jár (bár eddig csak demi moore-t látta). nem nagyzolós srác, valami ismerősön keresztül szerezte a barátnőjével. central parkra néz, harmadik emelet - mint egy modern erődítmény, belépés csak ID-vel, fémdetektor. emilio barátom is hasonló épületben lakik, midtown, meg se hajlandó mondani, mennyiért bérli. olyan épületek, mint a 4 csillagos hotelek, őr, porta, 6 lift, csillog-villog. nem valami otthonos, de annyira gazdag senki nincs, hogy háza legyen manhattanben. fotót akarok (és fogok lőni) minden háztetőről.

érezhetően kevesebb az action, időm nagy részét elviszi a suli, most már általában este hétig ott vagyok. final cut előtt, vagy valamelyik studioban szerelgetek, kesztyűben, lámpák kereszttüzében izzadok. jobb esetben ugyanez studion kívül. rosszabb esetben elszáll az egész napi anyag. estére semmi erő nem marad, néha csak ülünk valami büfében és zabálunk bambán. nem panaszkodom, csak néha olyan jólesően összeesnék, de ez csak egyre inkább így lesz.
sok, és tényleg blogstratégiát váltok, mert szétesős - bár pont ettől őszinte is. hugs és ezt nektek!

david, the roots and the whiskey robber

először is togon beninek: legtöbben "oh, Hungary, so beautful girls" kezdettel asszociálnak, második helyen paprika/gulas holtverseny, a legerősebb mégis kétségtelenül hokibuzi (Islanders) frank volt, akinek egyből a viszkis ugrott be, meg hogy hokikapus volt.
"called: the whiskey robber".
frank egyébként a legjobb kispályáskapus blohinalex óta, és olyan, mint a dagadt náci az amerikan history x-ben, sz.rrá tetovált sörhas, csak közbe nem náci, viszont jófej.

aztán ma reggel david. kérdezi az utcán, hol lehet tejet kapni. két perc alatt derült ki, hogy igazából milyen cuki pofim van, DC-ben él, 50 éves zsidó bizniszman, és csak a kisebbik fia előadását jött megnézni. és ha gondolom, megmutatja este downtown legjobb melegbárjait. meg hogy tudja, érzi, hogy én straight, szóval - ölelt át könnyeden - majd megvéd.


pont a game theoryt hallgattam két hete, és ugyan tudtam hogy lesz the roots a nokia theatre-ben, de azt is hogy rég soldout és hogy úgyis esélytelen. de times square-en akkor is minden nap keresztül megyek, ha nem akarok, márpedig pár hét után már senki nem akar, pont mint a móricz aula - kiselsősként óriási bumm, de második év végén már minden melegszendvicstől elfog a hányinger.

tartottunk hazafelé emilioval - félillegál csónakáztunk 30fokban a hudson riveren -, jöttünk ki undergroundból, hogy együnk egyet friday'sben és akkor esett le hogy tényleg, ma van. folytak az emberek a 42.-en, az arcunkra kellett legyen írva, mert az első hiéna megtalált.
'tikicc tikicc vantszam tikicc?'.
összenéztünk, fortybucks???....max holnap nem bulizunk.
nokia theatre. ránézésre minden nagyzolós hiphopklippet itt forgatnak. don't feel right-ra érkeztünk, folyamatos pogo, hússzag vs. légkondi, mindenki fújja a szöveget, eszméletlen fény, hang és vesemasszázs. második szám alatt vettük a ritmust és ismeretlenek fejét ütögetve ugráltunk, mint a majmok. lapos jazz-es vonal helyett lecsó végig: Here I come, Don't say Nuthin, Double Trouble, Take it there, a you got me persze jill scott nélkül forgott, és ahogy kórusban énekelte mindenki a Don't feel right-ot, végigfutott a hátamon a hideg (meg valami 4tonnás feka is egy csörgővel(!) a kezében).


4körül értem haza - szegény pierre barátom, 23 éves banki alkalmazott, bájos francia akcentussal, ott 'várt' a ház előtt. elegáns, mégis laza és főleg igazi barát. telehányta az előteret, fél ujjal piszkáltam ki süllyedő mobilját a trutyiból. fél napig assem tudtam hol van, aztán összefutottam teljes aznapi öltözékével, táskástul a fürdőkádban.
másnap megismerkedtem bagi ferenccel.
egyébként szinte minden spant fociról szedek össze, justin, danny, chris és jay a legnagyobbak, de nem kevésbé, és tényleg így hívják jumanji, aki rendszeresen jamaikai gyömbérsörrel kábít a metrón foci után. abban nem tudom mivan de üt. pierre csapatával chinatownban, a stanton és a christie st. sarkán játszunk vasárnaponként, utána obligát és persze ünnepi kínai zabálás fillérekért. ezerféle arcot szedtem össze, asszem csak az ausztrál kontinensről nincs még senki. talán mert fociul még mindig jobban tudok.

szóval, mivel teljes falábúak ellen játszottunk, kétszer is felrúgtak és mindkétszer megálltam, magyarosan, meg tényleg fájt is. mire a spori:
"what the fuck are you doin? who are you, a fuckin french?"
én meg épp rossz kedvemben, mentem is le sértődötten cserébe, és ahogy nb1es ballerina uefaselejtezőn, szóltam oda anyanyelven:
"magyar vagyok baszdmeg".
"én is baszdmeg".
(avatottaknak cuojla neve kell, hogy beugorjon)
és már ment is a sztorizás. pénzügyőr? hogy a legjobbhaver, a mészáros zoli, aki most floridában él, na ő vitte le a bozsikot is a pénzügyőrbe (na az igen, pf) meg hogy játszak majd a válogatottban, mert van itt olyan is, (Hungária, New Jersey). érződött, hogy hiányzott már neki az ízes magyar káromkodás, onnantól féktelenül kurvaanyázott mindenkit (és végre fújt is nekem).

van nagy előnye annak is, hogy itt mindenki csak a baseballra és az nfl-re pörög. egyrészt élmény, amikor 35 kivetítőn, mets-fanek társaságában nézed, ahogy a fradi, (karommondani a) yankees kizúg a playoffból, másrészt olcsó az nhl/nba jegy, főleg úgy, ha odaülsz, ahova akarsz. a madison square gardenben 35-től x-ezer dollárig is válthatsz jegyet, csak épp tök mindegy.


csak az számított, hogy amikor jagr, shanahan és/vagy ovecskin a pályán van, akkor épp jó helyünk legyen. pascal, montreali csoporttársam nagy tuskó, de legalább hokiőrült, még franknél is durvább. a vége rangers 3 capitals 1, jagr 3 assziszt és ovecskin-parádé, de ugye egy fecske még hokiban sem csinál nyarat, max körbekorcsolyázza fél manhattant, meg a rangersvédelmet. félelmetes volt, kozlov, de még nylander is nevetséges gyerkőcnek tűnt mellette. persze olyan csapat ellen nehéz, ahol gomez csak második center. folytatás a devils vagy a flyers ellen, már balival.

képek egyelőre szegényesek, fotózni még nem tudok de legalább már van mivel. picture gallery már él, facebookprofilról folyamatosan követhető a frissülés, továbbiakban igyekszem a körülöttem lévő élőlényeket is megörökíteni. a scriptem alakul, ami nagy öröm, sokat stresszeltem rajta. jó móka forgatási helyszíneket keresgélni, néha 60 emeletes háztetőkön. végre újítottam iroasztalt is craigslistről, székestül, kredencestül harmincs dolcsi volt, ez a mai nap öröme. craigslist amúgy őrület, már tehenet is látni eladót, ingyen. és persze még nagyobb öröm sírni a két kópé miami kalandjain, meg is nézem magamnak testközelből nemsoká. főleg azt a haiti takarítónőt, ha elő lehet ásni meg valahonnan.

és akkor jöttem haza greenwich villageből, kábán, és ott volt, ugyanabban a polosport zakóban, a peckes járásával, pedig ha van hely, ahol nem futsz csak úgy össze valakivel, akkor az Manhattan.
David.
"I'm sure, told you before, but you're so, so, so cute, you're so... I know I know, don't want to convince you, even if sometimes straight guys have sex with guys too." - fordult el félve, én összeráncoltam, léptem egyet balra és onnantól jót beszélgettünk.
greenwich és east village külön blogot érdemelne és little italy/st.gennaro fesztivál is hónapos tartozásom már. meg túl sok minden. igyekszem tankolni.
akarommondani, erről a helyről csak ti hiányoztok, ti viszont nagyon.

at last

3 women/1 straight man

mondta Nicko, - félig francia, félig angol srác - egy nyugati parti móló tetején, a skylineban gyönyörködve, foci után. mindig ezt mondogatja magának, mielőtt csajozni indul, manhattanben ugyanis ez az arány: minden hetero srácra három csajszi jut. annyira nem lepett meg, a csajok downtown-ban tényleg elég könnyen ismerkednek, a melegkultúra pedig finoman szólva előrébb tart, mint otthon - a gay news pl. bármelyik utcai újságosboxból kivehető, chelsea és west village környékén rengeteg a melegbár, melegtéka, az utcán sem titkolja senki. a legtermészetesebb dolog. otthon a tabu miatt, itt meg annyira mindennapos, azért nem téma.

nadehonnanis.
ezen pl. ott voltam
legalábbis az egyetem előtt zajló tüntetésen, de az is épp elég volt. orthodoxok, hit-, és főleg elvhű jenkik, arabok, nyugat-európaiak tüntettek - ki épp miért. az elvakult azért, hogy ez a patkány is elmondhassa a véleményét, a másik azért, hogy valahogy az a 8 éves kislány is, akit az Irán által pénzelt Hamasz robbantott fel egy iskolabuszon. kamerák előtt, kulturáltan érvelve, kisebb-nagyobb körökbe szerveződött közönség előtt. volt benne valami lélegzetelállító.

martanak köszönhettem, épp a columbián tanított és jelzett időben. pár napra rá ki is költözött innen, és elfoglaltam a szobámat. gondoltuk, vmi búcsúbuli mégiscsak kéne, felkészítettük szobatársunkat, pierre-t, és mentünk queens-be. Sub Bass Monster koncertre.
hát,
ekkora mucsát még nem láttatok. tényleg, mint az aligai diszkó hajnalban.
nem mentünk be, fiúknak 25, lányoknak 20 dollárért kínálták a belépőt - ennyi pénzért bárhova bejutni. olyan 40-es bárisnya volt a beengedő, hogy castingolni se lehetett volna jobbat - festett szőke, töredezett haj, dagadó farmer, mentolos rágó és a taníthatatlan beállás. pierre nem hitte el mi megy. a hely előtt és az előtérben is mindenki magyar volt, és bárcsak ne lett volna. a diszkós hasonlatban azt hiszem minden bennevan.

volt pénteken itt is critical mass, a vicc az, hogy itt már a mass ellen is tüntetnek.
ezt imádja mindenki, szept11-én pl. egy rendőri brutalitás ellenes tömegbe keveredtem, ami azért furcsa volt ott és főleg akkor. pár napja "tüntessünk a japán konyha szabadságáért" felvonulás volt itt a 72. utcában.
az azért már tényleg szólásszabadság.

a japánok egyébként nagyon érdekes emberek. fociról ismerem jay-t és chris-t, szoktunk feljárni hozzájuk emilioval, mióta ő is jár focizni. lazák, jófejek, a másik véglet viszont egészen mókás, inkább a kínaiak felé húz. legjobb a sarki mosodás-néni: percenként simán lezavar 200 szempillantást és ha siettében nem ért valamit, mindig van zsebből egy válasza.
- What time are you open?
- No problem, no problem
Imádnivaló. Mary, japán csoporttársam is ilyen, szegény sírva szaladt ki, mikor az Alient néztük. a laundry-system egyébként tényleg maga az európai álom. mérlegre rakod, és kristálytisztán, hajtogatva, a saját kínai zsákodban kapod vissza, aznap. annyi mosoda van, hogy két saroknál biztos nem kell messzebb menned (nekem fél). varr, mos, szárít, vasal, mosolyog, amit csak akarsz. No problem, no problem.

Suliról, mert folyamatosan kapom a virtuális lincselést. benn van a theatre district kellős közepén, film center nevezetű monstrum kilencedik emeletén. nagy terek, hatalmas felszerelés. vágás imac/final cut pro-n. szépen haladunk, hó végéig le kell adni a scriptet és közben délutánonként folyamatos kameramunka van. thesisfilm forgatás januárban. rákattantam az árnyjátékokra, saját bőrömön érzem, hogy a világítás tényleg mecsoda művészet (duplán, mert persze k.ra megégettem magam az első órán). a tanárok egytől egyig profik, kedvencem a documentary teacher, a dallamos nevű Rico Speight - ha film lenne az egész, tuti Samuel L. Jackson játszaná, befont hajjal és előbb-utóbb kiderülne róla, hogy crack-dealer. vicces, hogy a suli b-kategóriás hiphopsztároknak forgat videókat, akik állandóan ott flangálnak a folyosón térdig érő nflmezben.

street artist versenyben két új erős jelölt tűnt fel a napokban. az express subway csak 30 utcánként áll meg, ott van idő produkálni. hely viszont nincs, ez benne a kihívás. két mexikói srác és egy kb 10 éves kiscsaj olyan breakdance-showt nyomott ma hogy állva tapsolt az egész vagon. szaltó, cigánykerék, sétálómagnó, michael jackson. három perc alatt kb 20dolcsit kerestek. a másik egy magányos fickó volt a bryant park aluljárójában, ő egy méteres fűrészen hegedült.

ja, és a B&H. nem hagyhatom ki.
szóval, mentem felmérni fényképezőgép-piacot, ideje volt rég. körbekérdeztem, merre érdemes, és mindenki mondta hogy B&H, mert hogy benn van a 34.-en, nagy választék, alacsony árak, tényleg nem kell több.
már az gyanús volt, miért mennek szabira szeptember elején meg miért csak szombaton nem nyitnak ki. na miért. az összes, de tényleg az összes alkalmazott szakállas, pajeszos, orthodox zs, nem ám csak a sima sábesz deklis vonal; teljes felszerelés, majdnem mint a siratófalnál. mindenki. úgy forgatják a legújabb digital camerákat, mint jesse james a revolvert. nagyon kedvesek, minden van és tényleg olcsó. lehengerlő élmény, nem is fogok járni máshova. és azt sem bírom ki - ha már van blogom -, hogy ne süssem el az egyik kedvencemet, amellett hogy írásban közel sem olyan erős, mintha dreissiger öcsibácsi mesélné, csípőre tett kézzel, zamárdiban.

- És mondja Józsi bácsi, van a faluban antiszemitizmus?
- Antiszemitizmus? Nincsen. De igény, az lenne rá.

travelling without moving

ültünk kerryvel a wendysben, olcsó ebéd, kóla, mint két igazi bennszülött. és akkor megjelent, egy zombie-movieból, talán még a szája szélén is csorgott valami. állt az ajtóban egy darabig, szabályos harciüvöltés után megindult, de inkább csoszogott, mint egy 40kilós zsák, amit káromkodva végigrugdosnak a sikátoron.
felém, persze.
kezemben szendvics, előttem krumpli műanyagtálban, harapásom lelassult. megállt, hörgött vmit, ujjával az asztal felé böködött - "krumplit akarok és békén foglak hagyni".
kérdően felé nyújtottam egy szálat - nem szánalomból, inkább mintha kezet nyújtanék, keresvén a közös hangot. és tűnt úgy, hogy működik: nyammogni kezdett, én pedig vártam a hatást. felemelte a tál krumplit, böfögött egyet, megfordult, majd hörögve, a tál krumplival és persze csoszogva távozott. és én még majdnem örültem is neki.

és annyi ilyen őrült helyzet van. ez mondjuk különösen nagy nap volt: azon a délutánon láttam joaquin phoenix-et a pokol konyhájában.
mit láttam, szembejött.
a 9th/45th sarkán, a semmiből. lélegzett, meg minden - szakadt farmer, fehér póló, napszemüveg, valami levis-forgatásról tarthatott hazafelé. ő volt, semmi kétség, turista arcokon is látni döbbenet, és hát a jellegzetes kemény vonások. aztán felvilágosítottak, hogy (erre,) a theatre districtben nem akkora bumm az ilyesmi. meg hogy nézd, arra lakik a kevinbékön.

fura de logikus, és ebben muszáj korrigálnom magam: az emberekről, az attitűdről kicsit sem lehet általánosságban beszélni. egyik nap a metrón HIVpositive homeless mesélte el történetét, és mindenki boldogan tette a kalapba az aprót. másnap három nádszálvékonyra fogyott srác adott rögtönzött tamtamkoncertet, és le se sz.rta senki. van, hogy kész koncert zajlik a subway areaban, gitár, hangosítás, spontán publikum, máskor egész artistacsoport tart kiselőadást. van akit leugatnak, más óriáspartyt csap és gazdagon távozik. ha lenne időm, erőm, írnék egy tanulmányt a new york subway társadalmi valóságáról, mert még egy ilyen állatkert tényleg nincs a világon.

túl az ilyen napi élményeken - kezd beállni az életritmus. hétköznap 5ig suli, délelőtt theory, délután forgatás. elég fárasztó, a city meg önmagában (főleg fizikailag) az. esténként egy-egy bagel-vacsi, mozi, meeting haverokkal és még mindig nem sikerült minden előzetesen tervezett találkozót összehoznom (ha minden igaz, kedden bartos imivel végre összejön). egy-két sör little italy/sohoban max, hétközi bulizás nemigazán fér bele, tök okból sem.

hétvége azért más.
pénteken kolumbiai spanokkal (emilio, melisa) megvolt az első dobbantás: chemical brothers, hammerstein ballroom.
és ezek még mindig nem tudnak sz.r bulit csinálni.
ez a 34. utca, a 8th és 9th avenue között midtown legforgalmasabb környéke. jegyüzérek gátlás nélkül pusmognak, seftelnek a rendőrök előtt - lászik hogy nem ez a legnagyobb gond a város életében. cigizni nem lehet, de a küzdőtéren azért szaladgálnak illatok - fél10kor kezdés, éjfélkor már ürül a terem, semmi after, semmi ráadás, mindenki ment tovább bulizni (chemical másnap még brooklynban tolt egy szabadtéri bulit, oda kellett volna menni.)

tegnap megint brooklynban jártam. lakshmival (andi indiai bnője) és barátaival bejártuk williamsburg északi részét, megvolt az első steak, plusz olcsó bor greenpointnál (borban nem erősek). felugrottunk egy-két sráchoz, és végérvényesen meggyőződtem arról, hogy new yorkban szinte senkinek nincs saját lakása, még az én "tulajom" is bérli csak. aki öt éve itt él, az is bérel - folyamatos a vándorlás, néha már csak az experience kedvéért is. próbálgattuk a bárokat a bedford avenuen, literes sörök, hajnalban az east river partjáról bámultuk manhattant és a williamsburg-hidat.

a héten megvolt az első focaedzés is pier40-nál: kínaitól kezdve olaszon át albánig mindenki ott volt, aki nem itt született. óriás füves pályák a Hudson-river 40es mólóján, elképesztő hely. vasárnaponként mindenképp edzünk majd, meccsek körül most zűr van. úgy fest, lakotársam pierre csapatába is beférek, úgyhogy meglesz a heti két adag. ment a játék, nem vallottam szégyent (Budapest néven szólítottak és nem volt puskasozás)

nem könnyű ez a blog-ügy, rutinom meg nincs. túl széttörve nem lehet, ahhoz túl sok az anyag. így viszont ilyen hosszú lesz, és bőven lenne még mit, csak nem tudom hogyan. voltunk csoportostul guggenheimbe, és teljesen bepörögtem tőle, pedig khm nem vagyok egy múzeumőrült. ezt pl. nehéz nem semmitmondóan átadni (bezzeg a japán turistáknak nem para, minden képet, szobrot négy helyről lefotóznak és utána még képeslapon, vagy bögrén is megveszik)

juteszembe szereztem kölcsön gépet, csináltam is már képeket és töltöm is fel napokon belül (és akkor leveszem a soon címkét). magamról persze nem készült, hátha pár hétig még el tudom hitetni mindenkivel, hogy tényleg itt vagyok, és nem valahol vidéken, budaházyként bújkálva szervezem a gárda országos turnéját.

juicy setup

Beköltöztem és netem is van – most mégis starbucksban ülök, broadway. Hó elején előfizettem egy hónapra - a szállodában pénzért sem lehetett rendes netet kapni - akkor még nem tudtam hogy az egész central parkban ingyen wifi van, pedig egy hete még tényleg 35 fok volt. Itt 30dolcsiért vesztegetik egy hónapra – cserébe minden sarkon van starbucks, ötször annyi, mint mcdonalds. Starbucks lenni amúgy részben zsidó maffia cionista szárnyának kezében, bár ezt egy brooklyni muszlim nőcitől hallottam, ráadásul magyarul. Mindenesetre csak itt szabad kávét inni, tisztelet a kevés kivételnek.

manhattant próbálom kiismerni, és meglepően jól állok – a szerelem mégis brooklyn, romkocsmák, arab kávézók, streetlife, sok fiatal költözik ki williamsburgbe. Queens elég semmilyen (vagy ha valamilyen, akkor irdatlan nagy), oda, egész pontosan az astoriához járok majd vasárnaponként focizni, new york select soccer league, 10 csapat, 2x30 perc. Hétvégén kezdünk. new jerseyben még nem voltam, bronxba meg majd ha már nagyon laza leszek.

Próbálhatnék átadni valamit a város mindennapjaiból, de elég esélytelennek érzem a dolgot. közhelyeket tudok. A mosoda kínai, a taxis arab, a rendőr többnyire fehér. a város bármely pontján, minden jel és előzmény nélkül (persze néha azzal együtt) olyan büdös bír lenni, mint egy motaba sújtotta majomketrecben. mellékutcák mentén, méter magasan tornyosulnak szemeteszsákok, megfáradt kínaiak lapátolnak allyoucaneat maradékokat, utcazenészek, hajléktalanok várják a messiást. Két utcával odébb rikitózöld liget, park, kisgyerekek, oxigén.

Én uptown lakom, a columbiától és harlemtől délre, upper west side, central park és riverside között. Ezen a szakaszán, és persze ilyenkor zöldell a broadway. Super hely, főleg napközben nagy az élet. Este inkább east village, soho, union square – több a fiatal, több a bár, olcsóbb a sör - ami amúgy irdatlan drága (5dollár alatt sehol nem kapsz italt. Semmit. 20% tippet pedig mindenhol elvárnak). És arra nem áll meg az élet soha.
Dohányozni sem érdemes, 7 dollár alatt nem kapni cigit, kicsi a választék, ami van, az viszont sz.r (csak a camel szívható).

a subway éjjelnappal elkattog. safety nightlife. rengeteg a rendőr. a bő nyolcmilliós lakosságra (9/11 óta) nagyjából kétszáz-, kétszázhúszezer jut. Minden nagyobb téren, metróállomásnál, játszótéren posztolnak – jó fejek amúgy, imádnak flegmázni a gps-ükkel és többnyire tényleg olyan ostoba fejük van, mint a T.J. Hookerben.

Az emberekről általánosságban nehéz bármit – alig 1,8 millióan laknak manhattanben, de ennek háromszorosa is megfordul itt egy hét alatt (kituristáskodtam magam, ezt pl. a circle lines hajóúton hallottam).
Amit tudni lehet és ami egyedüliként mindenkiről elmondható, hogy imádja new yorkot. Még a legrosszabb sebhelyes arcú puerto ricoi is. Kicsit, mint a Sziget – mintha maga a város, a hely lenne a happening, az alkalom. nem akarja itt leélni az életét, de mindenki akar egy nagy, zsíros szeletet. És ahogy alkalmakkor szokás, kedves, mosolyog, kérdez, hátbaver, howyadoin. tömeg és néha iszonyat – de egyszerűen imádok az utcán lenni, perceket eldumálni bárkivel, bárkivel, azt se tudom már miről. És tényleg érdekli, pedig tudja, úgyse lát soha többet.
Pár napja egy talponálló pizzaárus másodszor is visszakérdezett: ‚Man, I know you’re hungry, but where are ya from?‘ Szóval, mint mindenki, én is ugyanolyan fincsi zöldség vagyok ebben a nagy bogrács emberlevesben.

Nem akarom idelizálni, ez a mainstream – amibe viszont nagyon sok minden belefér. Külső kerületekben, belvárosi mellékutcákban vannak arcok, gangek, akik, amik mellett elsuhanni sem jó érzés. de eddig egy sörös üveget sem törtek el a fejemen. Bandákból a fekának öltözött óriáskínaiak a legviccesebbek, mackós járás, talpig fubu, óriásfux.

mai nap storyja nagyon vicces. ebédszünetben szokás szerint elkóvályogtam, az 8th avenue magasságában nagy füstre lettem figyelmes. Le is zárták a 43. utca ide eső szakaszát – mint kiderült, kigyulladt egy hotdogárus. Mármint a kocsija. Szegény. A vicc az egészben, hogy állandóan odaégetik a hurkát, amitől iszonyat büdös tud lenni egy egész utcaszakaszon. Remélem ebből tanul a hotdogárustársadalom. Persze három óriástúzoltóautó egyből ott villogott a helyszínen. New York annyiszor porráégett már, hogy ha kigyullad egy gyufásdoboz, 3 tűzoltóstáb 2 percen belül ott van.

Kicsit turistás, ájulós entrée lett ez - ez van, nagy flash az egész. teszek majd ide több personal dolgot, barátokról, élményekről, egyelőre még nagyon zűrös minden; befogadni sem bírom, nemhogy továbbpasszolni. pár benyomást muszáj volt leírnom, mielőtt elszáll. commentezzetek, irjatok továbbra is mailt, fogok válszolni promise.

Ja és ma láttam – két kismama tolta – egy hat férőhelyes babakocsit. Telt ház volt! Wow!