először is togon beninek: legtöbben "oh, Hungary, so beautful girls" kezdettel asszociálnak, második helyen paprika/gulas holtverseny, a legerősebb mégis kétségtelenül hokibuzi (Islanders) frank volt, akinek egyből a viszkis ugrott be, meg hogy hokikapus volt.
"called: the whiskey robber".frank egyébként a legjobb kispályáskapus blohinalex óta, és olyan, mint a dagadt náci az amerikan history x-ben, sz.rrá tetovált sörhas, csak közbe nem náci, viszont jófej.
aztán ma reggel david. kérdezi az utcán, hol lehet tejet kapni. két perc alatt derült ki, hogy igazából milyen cuki pofim van, DC-ben él, 50 éves zsidó bizniszman, és csak a kisebbik fia előadását jött megnézni. és ha gondolom, megmutatja este downtown legjobb melegbárjait. meg hogy tudja, érzi, hogy én straight, szóval - ölelt át könnyeden - majd megvéd.

pont a game theoryt hallgattam két hete, és ugyan tudtam hogy lesz
the roots a nokia theatre-ben, de azt is hogy rég soldout és hogy úgyis esélytelen. de times square-en akkor is minden nap keresztül megyek, ha nem akarok, márpedig pár hét után már senki nem akar, pont mint a móricz aula - kiselsősként óriási bumm, de második év végén már minden melegszendvicstől elfog a hányinger.
tartottunk hazafelé emilioval - félillegál csónakáztunk 30fokban a hudson riveren -, jöttünk ki undergroundból, hogy együnk egyet friday'sben és akkor esett le hogy tényleg, ma van. folytak az emberek a 42.-en, az arcunkra kellett legyen írva, mert az első hiéna megtalált.
'tikicc tikicc vantszam tikicc?'.
összenéztünk, fortybucks???....max holnap nem bulizunk.
nokia theatre. ránézésre minden nagyzolós hiphopklippet itt forgatnak. don't feel right-ra érkeztünk, folyamatos pogo, hússzag vs. légkondi, mindenki fújja a szöveget, eszméletlen fény, hang és vesemasszázs. második szám alatt vettük a ritmust és ismeretlenek fejét ütögetve ugráltunk, mint a majmok. lapos jazz-es vonal helyett lecsó végig: Here I come, Don't say Nuthin, Double Trouble, Take it there, a you got me persze jill scott nélkül forgott, és ahogy kórusban énekelte mindenki a Don't feel right-ot, végigfutott a hátamon a hideg (meg valami 4tonnás feka is egy csörgővel(!) a kezében).

4körül értem haza - szegény pierre barátom, 23 éves banki alkalmazott, bájos francia akcentussal, ott 'várt' a ház előtt. elegáns, mégis laza és főleg igazi barát. telehányta az előteret, fél ujjal piszkáltam ki süllyedő mobilját a trutyiból. fél napig assem tudtam hol van, aztán összefutottam teljes aznapi öltözékével, táskástul a fürdőkádban.
másnap megismerkedtem
bagi ferenccel.egyébként szinte minden spant fociról szedek össze, justin, danny, chris és jay a legnagyobbak, de nem kevésbé, és tényleg így hívják
jumanji,

aki rendszeresen jamaikai gyömbérsörrel kábít a metrón foci után. abban nem tudom mivan de üt. pierre csapatával chinatownban, a stanton és a christie st. sarkán játszunk vasárnaponként, utána obligát és persze ünnepi kínai zabálás fillérekért. ezerféle arcot szedtem össze, asszem csak az ausztrál kontinensről nincs még senki. talán mert fociul még mindig jobban tudok.
szóval, mivel teljes falábúak ellen játszottunk, kétszer is felrúgtak és mindkétszer megálltam, magyarosan, meg tényleg fájt is. mire a spori:
"what the fuck are you doin? who are you, a fuckin french?"
én meg épp rossz kedvemben, mentem is le sértődötten cserébe, és ahogy nb1es ballerina uefaselejtezőn, szóltam oda anyanyelven:
"magyar vagyok baszdmeg"."én is baszdmeg". (avatottaknak cuojla neve kell, hogy beugorjon)
és már ment is a sztorizás. pénzügyőr? hogy a legjobbhaver, a mészáros zoli, aki most floridában él, na ő vitte le a bozsikot is a pénzügyőrbe (na az igen, pf) meg hogy játszak majd a válogatottban, mert van itt olyan is, (Hungária, New Jersey). érződött, hogy hiányzott már neki az ízes magyar káromkodás, onnantól féktelenül kurvaanyázott mindenkit (és végre fújt is nekem).
van nagy előnye annak is, hogy itt mindenki csak a baseballra és az nfl-re pörög. egyrészt élmény, amikor 35 kivetítőn, mets-fanek társaságában nézed, ahogy a fradi, (karommondani a) yankees kizúg a playoffból, másrészt olcsó az nhl/nba jegy, főleg úgy, ha odaülsz, ahova akarsz. a madison square gardenben 35-től x-ezer dollárig is válthatsz jegyet, csak épp tök mindegy.

csak az számított, hogy amikor jagr, shanahan és/vagy
ovecskin a pályán van, akkor épp jó helyünk legyen. pascal, montreali csoporttársam nagy tuskó, de legalább hokiőrült, még franknél is durvább. a vége rangers 3 capitals 1, jagr 3 assziszt és ovecskin-parádé, de ugye egy fecske még hokiban sem csinál nyarat, max körbekorcsolyázza fél manhattant, meg a rangersvédelmet. félelmetes volt, kozlov, de még nylander is nevetséges gyerkőcnek tűnt mellette. persze
olyan csapat ellen nehéz, ahol gomez csak második center. folytatás a devils vagy a flyers ellen, már balival.
képek egyelőre szegényesek, fotózni még nem tudok de legalább már van mivel.
picture gallery már él, facebookprofilról folyamatosan követhető a frissülés, továbbiakban igyekszem a körülöttem lévő élőlényeket is megörökíteni. a scriptem alakul, ami nagy öröm, sokat stresszeltem rajta. jó móka forgatási helyszíneket keresgélni, néha 60 emeletes háztetőkön. végre újítottam iroasztalt is craigslistről, székestül, kredencestül harmincs dolcsi volt, ez a mai nap öröme. craigslist amúgy őrület, már tehenet is látni eladót, ingyen. és persze még nagyobb öröm sírni a két kópé
miami kalandjain, meg is nézem magamnak testközelből nemsoká. főleg azt a haiti takarítónőt, ha elő lehet ásni meg valahonnan.
és akkor jöttem haza greenwich villageből, kábán, és ott volt, ugyanabban a polosport zakóban, a peckes járásával, pedig ha van hely, ahol nem futsz csak úgy össze valakivel, akkor az Manhattan.
David.
"I'm sure, told you before, but you're so, so, so cute, you're so... I know I know, don't want to convince you, even if sometimes straight guys have sex with guys too." - fordult el félve, én összeráncoltam, léptem egyet balra és onnantól jót beszélgettünk.
greenwich és east village külön blogot érdemelne és little italy/st.gennaro fesztivál is hónapos tartozásom már. meg túl sok minden. igyekszem tankolni.
akarommondani, erről a helyről csak ti hiányoztok, ti viszont nagyon.