the host you've reached is

temporarily unavailable.


back to budapest, egészségügyi okok. a helyzet nem örömteli, pont amennyire drámai sem - úgyhogy drukkolni épp annyira lehet, amennyire aggódni nem érdemes. szerencsére a szponzorok, a stáb és az immunrendszer gőzerővel, a nap 24 órájában fáradozik azon, hogy januártól újra New York-ból mondhassam a tutit. suli miatt kicsit necces a helyzet, de arra sajnos több okból is kevés az esély, hogy ünnepek előtt visszatérjek.
coming soon!

mezzanine

pénteken magyar-indonéz muszlim ismerősömmel, Sandrával és nagyon helyes barátnőivel ettünk egy libanoni helyen, életem egyik legjobb kajálása volt, pedig erős a mezőny. ha Tomi itt lenne, csak oda járna szerájozni. queens egyébként is tanulmány, nincsenek amerikaiak. itt egyik oldalt marokkói, a másikon libanoni, egyiptomi közösség, sisák és gyanakvó arabok füstölnek járda mentén. a külvárosi negyedek az évtizedek során szépen le lettek osztva. Astoria többnyire az araboké, görögöké, Howard Beach, Middle Village az olasz mag, Brooklynban mindenki tudja, merre nem illik fehérként sétálgatni, ahogy Brighton Beach sem ajánlott, ha nem beszéled az oroszt. képek most nem készültek, úgyhogy alibikkel színesítek.

pierre-ék nemrég vettek egy kisteknőst chinatownban, édes teremtés volt, sose láttam hasonlót. kis terráriumban szaladgált, de a lakásban is otthonosan mozgott. 4-5 dollár lehetett, és centiben se több. sajnos a múltidő indokolt. szombaton, a skót-olasz közben jött a hír, hogy valahol - francia spanok, méretes lakás - eltűnt a teknős. ma pedig, hogy megvan - elbújt a radiátor mögé, amit viszont seba napközben maxra csavart, mert hideg van. megszáradt a teknős, koraeste el is temettük :(
Kenannal, marokkói srácnál néztük a második félidőt, upper east sideon, miután az összes drukkerkocsmát megtöltötték a skót parasztok. pedig megnéztem volna a fejüket az utolsó percben. kóválygunk harlemben, a marokkói srác local face, úgyhogy bejárjuk a hírhedt 125. utcát is. apollo theatre, jacko és asszem stevie wonder is innen indult. ennek az utcának lelke van. kirakatban fonják a rasztát, bazárok egymás nyakán, nyomorviskók, streetball, betondzsungel. keveset voltunk, siettem, visszatérek. mert

délután iványi marcit szedem össze a grand centralon, lecucc, fred's burger classic, aztán chriséknél, egy üveg jamesonnal kezdődik minden. nagyon berúgunk. ott még chris jár az élen.
nyolcan, két taxival indítunk, szokásos, lower east side felé. jay megint előhúz pár ismeretlen bárt a tarsolyból, újabb arcok csapódnak, többnyire butler college, chicago. chrissel végig sírunk a nevetéstől, és már azt se tudjuk min. marci minden bárban talál vmi szőkét, de pont mire, addigra megyünk tovább. aztán a negyedik állomásnál - már midtown - marci a nem meglepő "azt az utolsó whiskeyt nem kellett volna" jelszóval kidől, még épp sikerül valahogy hazavergődni.
reggel termetes omlettel rakjuk helyre magunkat és már búcsúzunk is - délután playoff , kettőt lövök, 3-0-al jutunk tovább majd óriási ünnepi estebéd a szokásos kínainál. 9en vagyunk 7 országból, jó velük, és közéjük tartozni, nagyon. hazafelé olyat látunk, hogy bikepolo, amiről eddig (7 országból) senki nem tudta, hogy létezik. mindenki bringán, ütő a kézben, kapuk, labda. elég komikus látvány, a kilépő csatár saját kerekébe bombázza az üreskapus ziccert.
libby már túl. folyamatosan borzalmas barátnőket cipeli haza. az még ok, viszont hét elején hajnali 1 körül részegen, kérdés nélkül jött be a szobámba, ült le az ágyámra és borízű hangon, a kövektező:
szerinted mi hogy kommunikálnánk, ha nem tudnánk beszélni? milyen lenne a testbeszédünk?
nem mondom, hogy az egyébként vicces benjamin ideális lakótársnak ígérkezik, magyaráz, be nem áll, leginkább egy végtelenségig pörgő búgócsigához hasonlít. de ez már sok, napról napra több. bírtalak, de most már legyen december és menj szépen haza illinois-ba, libby.

vasárnap este úgy volt, végre egy nyugis mozi, végül délbronxban, jumanjinál kötünk ki will-el, ahol szekrény méretű fekák csocsóbajnoksága zajlik. félve szállunk be és hozzuk az európai stílust. olyan füst van, hogy vágni se lehet, szinte torzul tőle a hiphop. időben eljövünk, másnap hosszú nap és hálaadás előtt rengeteg a munka. komolyan elgondolkodtam, hogy dokumentumfilmet csinálok thesisfilmnek. túl sok indok szól mellette, majd kifejtem, ha végleges a döntés - ricoval azért már lebeszéltem egy meetinget.

jumanjitól, bronxból szigorúan csak taxival. a nyakig tetovált feka taxis negyven blokkon keresztül magyaráz, egy mondatban kb. négyszer szerepel a 'pussy' szó . térdét csapkodva, méteres karmozdulatokkal fejtegeti, hogy bünteti le a csaját, ha végre hazaér. nincsenek kétségeim. hátradőlök, homlokom az ablakon, will alszik. húsz fős banda jár örömtáncot spanish harlem déli határán, röhögő rendőrök pogácsáznak útszélen, életvidam nyugdijasok tábláznak a Morningside Park szélén, pedig celsiusban nem lehet több 4-5nél. tizenéves csajszik kézenfogva, énekelve éltetik a világ legjobb városát. vasárnap hajnali fél 1 van, és senki nem akar hazamenni.

family, writer's block and the magic city

strandpapucs vissza a sarokba, back from miami. család haza, laci vissza jégverembe, tomiék rendben liberty cityben, én meg a teraszon - New Yorkban továbbra sem hajlandó elkezdődni a tél. azért a strandolás után tegnap lefagyott a fülem az esti focin - viszont bali elhozta az ezeréves pumacipőt, a gólvágót, ami idők során lábamra forott. úgyhogy végre úgy dribliztem, ahogy elvárható: egy életre megtanulták, merre van Magyarország. mindeközben súlyos alkotói válság tombol, forg.könyv-vázlataim képzeletbeli lángokban.

eheti mentségem, hogy egy hétig itt volt család, és együtt repültünk a Magic Citybe. az különösen jó volt, még sose néztünk élő BL-meccset repülőgépen. anyumék hoztak egy szelet budapestet, kézből olvashattam a saját cikkemet, érkezett egy adag saját szagú ágynemű, és kaptam demokratát is, ráadásul elég erős kiadás: gárdaképekkel, színmagyar, pesti antiszemitizmussal. veráék küldtek magyarnarancs-kollekciót, kézzel írott levelet, annak külön nagyon örültem. szeretet érte.

suliztam, anyumék sightseeing, és este persze óriás zabálások mindenfelé, ismerősökkel. őrült jó újra velük. első este az igazi halloween-parade west village-ben, ahol sosem tudhatod, ki jelmezes és ki igazi transzvesztita. ilyen figurákat még sosem láttam, szürreális lények hömpölyögnek sugárutakon. balival élvezzük, végreújra együtt, útközben nagyon erős parókát intéz. később benjaminnal és haverjaival bulizunk, benji macintosht rendel, ami az egyik legfinomabb koktél amit valaha, aztán bali jetlag-el kidől, én másnap már a suliban kómázom.

pár nappal később lakshmival járjuk be downtownt és egy fodrászszalonból lett bárban whiskeyzünk, amíg bali be/ki nem dobja a türcsit. hétvégén felix da housecat midtown, vasárnap délután egy east village-i drukkerkocsmában, barca-drukkerek hada közepette nézzük a juve-intert. egyszerre 5 meccs élőben, a napfényen kívül bárki bejöhet. a vége 1-1, én vagyok az elégedettebb. bali vmelyik nap volt évfolyamtársába botlik a central parkban, az milyen? maraton van, 40.000 induló, több százezren a városban. legközelebb. másnap rangers-flyers: végre bunyó. végleg rápörögtem az nhl-re, balival együtt tombolunk. reneszánsz ez a hokimánia nekem, erre spórolok majd. a sebesség, ahogy a pakk koppan, ahogy 120 kilós testek plexire kenődnek, pár méterről, leírhatatlan audio-élmény.

főleg az atlétás tomival, marlboroval a seville kormánya mögött, miami tényleg vice city, képregény, rózsaszín, hupikék, rikítózöld cerkával satírozva. mintha pixelekből építették volna. angolul még a szállodában sem nagyon beszélnek - és ami itt összemosódik, ott egymáshoz sem ér. gazdagok, szegények és turisták,külön kasztok - és még mi magyarok panaszkodunk, hogy nincs igazi középosztály. fehér homok, pálmafák, csöves gringok, pénzescicák, négyméteres kidobók. gettó és luxusöböl, rosszarcú meszticek és a világ legdurvább felnijei.

szombat este bob sinclair, eric prydz és paul van dyk, különböző helyeken. egyikre sem jutunk be, az első után már nem is akarunk, épp elég jó a mozi. jövünk mi még ide úgyis. laci a reptéren guberált magának valami 300dolláros repjegyvócsert,so, lehet hogy pár héten belül újra ugyanitt. marta ma felajánlotta, hogy menjek hozzájuk bostonba, thanksgivingre, montrealba is mennék, ha megjönne a vizumom, vagy miami. itt nem maradok, úgyis mindenki hazahúz, mike meg kirúg, ki akarja adni az appartment. lenne ez a legnagyobb bajom.

cadillac nagyon erős. az automata váltón kívül gyakorlatilag semmi nem működik benne, ablaklehúzótól a csomagtartóig. korát hazudtolva mégis kirobbanó erőtől duzzad, bármerre gurul, nagy tisztelet övezi. ahogy miami dice írta, tekintélyt parancsol. hallandale nekem kicsit olyan, mint a balcsi déli part szezon előtt, békés, eldugott nyaralókörnyék. pompás rezidencia, kiváncsi vagyok tavaszra mi lesz belőle. akkora mosógép van, ekkorát new yorkban még nem láttak. tomi szobáját, meg a hűtőt látnotok kéne, de végülis képzelhetitek is. kóla van.

este részegedni, nappal strandolni megyünk a partra, rákot zabálunk, koktélozunk és mozi southbeachen. kultúrprogram nem jött szóba, viszont érthető mód volt vmi surreal abban, hogy anyummal, bátyámmal, tomival, sanyival és lacival novemberben, miamiban, félhalott aligátorokat dobálunk az everglades national parkban (mama nem dobált). érdemes nézegetni a picture galleryt, de facebookra laci még egy rakat képet feltolt, bátyám is biztos fog, ajánlott. tervben volt de sajnos abban is maradt egy jogging south beach partjainál, lacival ellustultuk ugyanis. elmaradt a baywatch.

back to reality. scriptem válságos állapotban, az idő hurokként szorul a nyaka, meg az enyém körül. gyakorlatilag egy hetem van, hogy kitaláljak valamit. szobám kaotikus, lépni nem lehet, és annyi dolgom lenne, hogy a blogba menekülök. kurva jó fejek vagytok, rengeteg levelet írtok, még ha kicsit több is a kérdő, mint kijelentő mondat. nagy szükségem van rá. szánalmas ígérgetésem a blog felpezsdítéséről újabb epizódhoz érkezett, de legalább jól meg fogtok lepődni, velem együtt.
közben tomiék msnen támadnak: east coast trip a terv karácsonyra. új verda, fel new yorkig, aztán vissza együtt végig a keleti parton: philly, boston, dc, orlando és nekem elég egy visszajegy az almáig. a benzinköltség nem vészes, sőt, és végre aktivizálnám a kamerát is. végülis van jogsija mindenkinek. minden jel szerint lesz még mesélnivaló.