mezzanine

pénteken magyar-indonéz muszlim ismerősömmel, Sandrával és nagyon helyes barátnőivel ettünk egy libanoni helyen, életem egyik legjobb kajálása volt, pedig erős a mezőny. ha Tomi itt lenne, csak oda járna szerájozni. queens egyébként is tanulmány, nincsenek amerikaiak. itt egyik oldalt marokkói, a másikon libanoni, egyiptomi közösség, sisák és gyanakvó arabok füstölnek járda mentén. a külvárosi negyedek az évtizedek során szépen le lettek osztva. Astoria többnyire az araboké, görögöké, Howard Beach, Middle Village az olasz mag, Brooklynban mindenki tudja, merre nem illik fehérként sétálgatni, ahogy Brighton Beach sem ajánlott, ha nem beszéled az oroszt. képek most nem készültek, úgyhogy alibikkel színesítek.

pierre-ék nemrég vettek egy kisteknőst chinatownban, édes teremtés volt, sose láttam hasonlót. kis terráriumban szaladgált, de a lakásban is otthonosan mozgott. 4-5 dollár lehetett, és centiben se több. sajnos a múltidő indokolt. szombaton, a skót-olasz közben jött a hír, hogy valahol - francia spanok, méretes lakás - eltűnt a teknős. ma pedig, hogy megvan - elbújt a radiátor mögé, amit viszont seba napközben maxra csavart, mert hideg van. megszáradt a teknős, koraeste el is temettük :(
Kenannal, marokkói srácnál néztük a második félidőt, upper east sideon, miután az összes drukkerkocsmát megtöltötték a skót parasztok. pedig megnéztem volna a fejüket az utolsó percben. kóválygunk harlemben, a marokkói srác local face, úgyhogy bejárjuk a hírhedt 125. utcát is. apollo theatre, jacko és asszem stevie wonder is innen indult. ennek az utcának lelke van. kirakatban fonják a rasztát, bazárok egymás nyakán, nyomorviskók, streetball, betondzsungel. keveset voltunk, siettem, visszatérek. mert

délután iványi marcit szedem össze a grand centralon, lecucc, fred's burger classic, aztán chriséknél, egy üveg jamesonnal kezdődik minden. nagyon berúgunk. ott még chris jár az élen.
nyolcan, két taxival indítunk, szokásos, lower east side felé. jay megint előhúz pár ismeretlen bárt a tarsolyból, újabb arcok csapódnak, többnyire butler college, chicago. chrissel végig sírunk a nevetéstől, és már azt se tudjuk min. marci minden bárban talál vmi szőkét, de pont mire, addigra megyünk tovább. aztán a negyedik állomásnál - már midtown - marci a nem meglepő "azt az utolsó whiskeyt nem kellett volna" jelszóval kidől, még épp sikerül valahogy hazavergődni.
reggel termetes omlettel rakjuk helyre magunkat és már búcsúzunk is - délután playoff , kettőt lövök, 3-0-al jutunk tovább majd óriási ünnepi estebéd a szokásos kínainál. 9en vagyunk 7 országból, jó velük, és közéjük tartozni, nagyon. hazafelé olyat látunk, hogy bikepolo, amiről eddig (7 országból) senki nem tudta, hogy létezik. mindenki bringán, ütő a kézben, kapuk, labda. elég komikus látvány, a kilépő csatár saját kerekébe bombázza az üreskapus ziccert.
libby már túl. folyamatosan borzalmas barátnőket cipeli haza. az még ok, viszont hét elején hajnali 1 körül részegen, kérdés nélkül jött be a szobámba, ült le az ágyámra és borízű hangon, a kövektező:
szerinted mi hogy kommunikálnánk, ha nem tudnánk beszélni? milyen lenne a testbeszédünk?
nem mondom, hogy az egyébként vicces benjamin ideális lakótársnak ígérkezik, magyaráz, be nem áll, leginkább egy végtelenségig pörgő búgócsigához hasonlít. de ez már sok, napról napra több. bírtalak, de most már legyen december és menj szépen haza illinois-ba, libby.

vasárnap este úgy volt, végre egy nyugis mozi, végül délbronxban, jumanjinál kötünk ki will-el, ahol szekrény méretű fekák csocsóbajnoksága zajlik. félve szállunk be és hozzuk az európai stílust. olyan füst van, hogy vágni se lehet, szinte torzul tőle a hiphop. időben eljövünk, másnap hosszú nap és hálaadás előtt rengeteg a munka. komolyan elgondolkodtam, hogy dokumentumfilmet csinálok thesisfilmnek. túl sok indok szól mellette, majd kifejtem, ha végleges a döntés - ricoval azért már lebeszéltem egy meetinget.

jumanjitól, bronxból szigorúan csak taxival. a nyakig tetovált feka taxis negyven blokkon keresztül magyaráz, egy mondatban kb. négyszer szerepel a 'pussy' szó . térdét csapkodva, méteres karmozdulatokkal fejtegeti, hogy bünteti le a csaját, ha végre hazaér. nincsenek kétségeim. hátradőlök, homlokom az ablakon, will alszik. húsz fős banda jár örömtáncot spanish harlem déli határán, röhögő rendőrök pogácsáznak útszélen, életvidam nyugdijasok tábláznak a Morningside Park szélén, pedig celsiusban nem lehet több 4-5nél. tizenéves csajszik kézenfogva, énekelve éltetik a világ legjobb városát. vasárnap hajnali fél 1 van, és senki nem akar hazamenni.